“Néha bejöttek hozzám a titkosszolgálatok a szerkesztőségbe” – mondja Udo Ulfkotte, a Frankfurter Allgemeine Zeitung egykori szerkesztője, aki arról is beszél, hogyan próbálja a NATO és az EU háborúba sodorni Európát és, hogy hogyan is néz ki az újságírás világa valójában.
A videó átirata:
Hozzávetőlegesen 25 éve vagyok újságíró. Arra képeztek ki, hogy hazudjak, áruló legyek, és ne az igazságot mondjam a közönségnek. De most az utolsó hónapokban, látva, hogyan próbálja a német és az amerikai média háborúba sodorni Európát és Oroszországot, – ez az a pont, ahonnan nincs visszatérés, én most felállok, és elmondom, hogy helytelen, amit a múltban tettem, hogy manipuláltam az embereket, Oroszország elleni propagandát publikáltam, és helytelen, amit a kollégáim tesznek, és a múltban is tettek.
A könyvemet azért írtam, mert nagyon tartok egy új háborútól Európában, és nem akarom, hogy ez bekövetkezzen. Mert a háború sohasem magától jön, mindig emberek vannak mögötte, akik kierőszakolják azt. És ezek nem csak a politikusok, hanem az újságírók is. Megírtam a könyvben, hogyan árultuk el a múltban az olvasóinkat, csak hogy elősegítsük a háborút, és én ezt nem akarom többé, megcsömörlöttem ettől a propagandától.
Banánköztársaságban élünk, nem demokratikus államban, ahol sajtószabadság van, ahol emberi jogaink vannak. A német média, különösen a kollégáim nap mint nap az oroszellenes hangnemben írnak. Ezek az emberek transzatlanti szervezetek tagjai, akiket az Egyesült Államok támogat abban, hogy így tegyenek. Az olyan emberek, mint én… engem Oklahoma állam díszpolgárává választottak az Egyesült Államokban. Miért? Mert amerikabarát módon írok, amerikabarát módon írtam. Ebben a Központi Hírszerző Szolgálat, a CIA támogatott. Miért? Mert amerikabarátnak kellett lennem. Elegem van ebből, nem akarom tovább folytatni.
Ezért írtam a könyvemet. Nem azért, hogy pénzt keressek. Ellenkezőleg, ez rengeteg bajt fog hozni rám. Azért írtam, hogy adjak valamit az embereknek, ennek az országnak, Németországnak, Európának és az egész világnak. Hogy bepillantást nyújtsak abba, mi zajlik a zárt ajtók mögött.
Sok példa van erre, ha visszamegyünk a történelemben. Ha visszamegyünk 1988-ba, ha megnézzük az archívumokat, azt fogjuk találni, hogy 1988 márciusában, Irakban a kurdokat ideggázzal mérgezték meg. Ez világszerte köztudott. De engem 1988 júliusában egy Zubeidat nevű városba küldtek, ami az iraki-iráni határon fekszik. Irak és Irán között háború folyt és engem azért küldtek, hogy fényképekkel dokumentáljam, hogyan mérgezték meg az irániakat harci gázzal – német harci gázzal. Német gyártmányú szarinnal, mustárgázzal támadták meg őket, és én azért voltam ott, hogy lefényképezzem, hogyan ölték meg ezeket az embereket a német vegyi fegyverekkel.
Amikor visszajöttem Németországba, csak egy kis fotó jelent meg az újságban, a Frankfurter Allgemeineben, és egy apró cikk. Nem írtak arról, milyen elképesztően brutális, milyen embertelen, milyen szörnyű volt ez, hogy évtizedekkel a második világháború után embereket német mérges gázzal ölnek meg.
Ez volt az a helyzet, amikor úgy éreztem, visszaéltek azzal, hogy ott jártam, csak azt akarták tőlem, hogy dokumentáljam, ami történt, de nem mondhattam el a világnak, mit tettünk zárt ajtók mögött. A mai napig nem tudják az emberek, legalábbis a németek nem, hogy Zubeidatban százakat vagy ezreket mérgeztek meg német ideggázzal.
Hogy milyen szolgálatot tettem én a titkosszolgálatoknak? Kérem, lássák meg, hogy a legtöbb újságíró, akiket külföldön látnak, azt állítja magáról, hogy újságíró, és talán tényleg az is, európai vagy amerikai újságíró. De sokuk, mint én is a múltban, úgynevezett nem hivatalos ügynök, ahogy az amerikaiak nevezik; én is nem hivatalos ügynök voltam. Mit jelent a nem hivatalos ügynök? Azt, hogy a külföldi titkosszolgálatnak is dolgozol. Segítesz nekik, ha azt akarják, de ha le lennél tartóztatva, ha kiderülne, hogy nemcsak újságíró, hanem kém is vagy, akkor sosem fogják elismerni, hogy az ő emberük voltál, nem fognak ismerni téged, ezt jelenti a nem hivatalos ügynök.
Szóval számos helyzetben segítettem nekik, amiért már szégyellem magam. Amint szégyellem magam azért is, mert azért dolgoztam a nagyon jó hírű Frankfurter Allgemeinenek, mert megvesztegettek milliárdosok, megvesztegettek az amerikaiak, hogy ne pontosan a valóságról tudósítsak, hanem …
Elképzeltem az autóban erre az interjúra jövet, próbáltam elképzelni, mi lett volna, ha oroszbarát cikket írok a Frankfurter Allgemeineben. Nos, nem tudom,mi történt volna, de mindannyian arra voltunk kiképezve, hogy európabarát, amerikabarát módon írjunk, még véletlenül sem oroszbarát módon.
Nagyon sajnálom mindezt. Az én szememben ez nem demokrácia és nem sajtószabadság. Mindent nagyon sajnálok.
Nos Németo .. igen, jól értem a kérdését … Németország még mindig az USA egyfajta gyarmata. Ez sok ponton látható, mint például ott, hogy a németek többsége nem akar nukleáris fegyvereket az országunkban, mégis vannak nálunk amerikai nukleáris fegyverek. Szóval mi az amerikaiak afféle gyarmata vagyunk. És gyarmat lévén nagyon egyszerű megközelíteni a fiatal újságírókat – ami itt nagyon fontos – a transzatlanti szervezeteken keresztül.
Az igazán nagyra becsült és dicsért nagy német napilapok, magazinok, rádióadók, tévéállomások öszes újságírója a tagja, vagy vendége ezeknek a nagy transzatlanti szervezeteknek. Ezekben a szervezetekben közelítik meg az embert, hogy az USA számára kedvezően írjon. Senki nem megy oda hozzád, mondván: “A CIA-tól vagyunk, szeretnél nekünk dolgozni?” Nem, nem így történik. A következőképpen csinálják: meghívnak, hogy látogass az Egyesült Államokba, ők fizetik az utat és az összes költségedet. Tehát meg vagy vesztegetve… egyre korruptabb leszel, mert jó kapcsolatot építenek ki veled. Nem fogod tudni, hogy ezek a jó kapcsolataid mondjuk nem hivatalos ügynökök, vagy hivatalosan a CIA-nak, illetve más amerikai szervezetnek dolgoznak. Szóval barátokat szerzel, azt hiszed, hogy a barátaid, és együttműködsz velük. Aztán megkérnek, megtennéd ezt a szívességet, megtennéd azt a szívességet? És ezek a fiúk egyre jobban átmossák az agyad. A kérdése az, hogy ez csak a német újságrókkal van-e így? Nem. Azt hiszem, különösen ez a helyzet a britekkel, mert velük sokkal közelebbi kapcsolatban vannak. Különösen ez a helyzet természetesen az izraeliekkel. A franciákkal – bár velük távolabbi a kapcsolatuk, nem olyan szoros, mint a németekkel vagy az angolokkal. Ugyanez a helyzet az ausztrál-, az új-zélandi-, a tajvani újságírókkal, sok ország újságíróival. Az arab világ néhány országával is, például Jordániával, az Ománi szultánsággal. Sok országban történik ez így. Találkozunk olyan emberekkel, akik tiszteletre méltó újságírónak tartják magukat, de ha megnézzük, kik állnak mögöttük, azt találjuk, hogy nem egyebek, mint a CIA dróton rángatott bábjai.
Bocsánat, hogy félbeszakítom, mondok egy példát. Néha a titkosszolgálatok emberei bejönnek hozzád az irodádba, és azt kérik, írj egy cikket. Olyan példát mondok, ami nem más újságírókkal történt, hanem személy szerint velem. Az évre már nem emlékszem. Arra viszont igen, hogy a német titkosszolgálat, a Bundesnachrichtendienst, ami a Központi Hírszerző Szolgálat (CIA) afféle testvérszervezete, az amerikai Központi Hírszerző Szolgálat alapította. Szóval egy napon a BND, a német titkosszolgálat emberei bejöttek az irodámba a Frankfurter Allgemeinenél, Frankfurtban. Azt akarták, hogy írjak egy cikket Líbiáról, Muammar Kadhafi ezredesről. Abszolút nem volt semmi titkos információm sem Kadhafi ezredesről, sem Líbiáról. De ők megadták az összes titkos információt, és azt kérték, írjak egy cikket a saját nevem alatt. Megtettem.
Ez a cikk a Frankfurter Allgemeineben jelent meg, de valójában a német titkosszolgálattól származott. Valóban úgy gondolják, hogy ez újságírás? Hogy a titkosszolgálatok írják a cikkeket?
Igen, ezt a cikket részben újranyomtattam a könyvemben, arról szólt, hogy Líbia, Kadhadi, hogyan próbált meg titokban ideggáz-üzemet építeni. Azt hiszem Raptaban, ez volt a neve, igen. Megkaptam az összes információt. Ezt a történetet két nap múlva világszerte kinyomtatták. Nekem erről nem volt információm, a titkosszolgálat volt az, aki cikket akart íratni velem erről. Az újságírásnak nem így kellene működnie, hogy a titkosszolgálatok döntik el, mi kerüljön nyomtatásra, és mi nem.
Ha nemet mondok? Mondok egy jó példát, egy nagyon jó példát, mi történik az emberrel, ha nemet mond. Van egy mentőhelikopter-egységünk Németországban, közlekedési balesetek esetére. Úgy hívják … sárga angyaloknak hívják magukat. Volt egy ember, aki nem akart együttműködni… a sárga angyal helikopterszolgálat egyik pilótája volt Németországban. Ez az ember nemet mondott a Bundesnachrichtendienst-nek, amikor megkörnyékezték, hogy legyen a német titkosszolgálat nem hivatalos ügynöke, és csak fedőtevékenységként dolgozzon, mint sárga angyal. Az történt, hogy elvesztette az állását. A német bíróság ítélete szerint ez jogszerűen történt, mert egy ilyen ember nem megbízható. Kirúgták, mert nem működött együtt a titkosszolgálattal. Szóval tudtam, mi történne, ha nem működnék együtt velük.
Nos … a házamban hatszor volt házkutatás, mivel az ügyészség azzal vádolt … a német ügyészség államtitkok kiszivárogtatásával vádolt. Hatszori házkutatás. Remélték, hogy soha többet nem teszem ezt – de azt gondolom, hogy az igazság megéri. Az igazság nem hal meg. Nem érdekel, mi fog történni. Három infarktusom volt, gyermekeim nincsenek. Szóval, ha bíróság elé akarnak vinni, vagy börtönbe zárni – megéri az igazságért.
Adjuváns.net 